Posted by balazs On August - 7 - 2017 0 Comment

Hát túl vagyunk ezen is… Nagyon vártam már a versenyt, sok jót hallottam róla, mind a pályáról, mind a szervezésről. Az Európa-bajnokságot megelőző két hétben már nem volt versenyem. Néhány nap kikönnyítést követően, amolyan alapozó jellegű edzésekkel készültem. Muszáj szezon közben egy kis szusszanásnyi időt hagyni magamnak, hogy aztán a hátralévő versenyeket kibírjam még valahogy. Július elején szokott vége lenni az igazi első nagy dömpingnek, ezidáig gyakorlatilag versenyre versenyre utazom, edzésre pedig vajnyi kevés idő jut. A verseny előtti héten szerdán már útra keltünk, szerettem volna jól begyakorolni a pályát. Azonban olyan későn értünk ki Marosvásárhelyre, olyan hosszú volt az út, hogy aznap már csak egy átmozgató futásra volt lehetőség. Másnap aztán megnéztem a bringás pályát és úsztam egyet a helyi uszodában. Aztán pénteken késő este, nagy nehezen Balázs is megérkezett, ami egy kis megnyugvást jelentett. Nagyon ideges voltam, mert a szezon egyik célja volt számomra az EB. Szerettem volna jól menni, valahol ilyen környezetben, Erdélyben kötelességemnek is éreztem, hogy kiemelkedően teljesítsek. Ezt kis híján sikerült keresztülhúznunk egy amatőr hibával. Verseny előtti hosszú montis edzéskor figyelgettük, hogy mintha egy picit alacsonyan ülnék. Balázs nem szólt, de emelt a nyergemen, sajnos túl sokat. Ez olyan hatással volt rám, hogy a pályabejárás után menni alig tudtam, annyira bekötött a combom és vádlim. A megszokotthoz képest teljesen máshol terheltem… Igyekeztem sokat hengerezni, ugyan verseny napjára enyhült, de azért még éreztem! Nagyon is…

A taktikám rém egyszerű volt. Mivel sokan voltak versenyzők az országutis olimpiai távról, próbáltam a lehető legkisebb hátrányt összeszedni az 1200m úszás közben. Most különösen fontos volt mondhatni látótávolságon belül maradni, mert a bringás pálya ugyan elég nehéz volt, amolyan igazi erőpálya, sok rövidebb nagyon meredek emelkedőkkel, de még egy gyökér sem volt keresztben. A start előtt az egyik helyi versenybíró jött oda hozzám, és odasúgta, hogy nekem van a legjobb rajtszámom, és hogy este az eredményhirdetésen szeretné hallani a magyar himnuszt. :-) 56-os volt a rajtszámom… Sikerült a 4. helyen partot érnem. A depóból kiérve 1 perc hátrányban indultam a Somostetőre, ahol 4 kört kellett teljesítenünk. Ahogy elkezdtem haladni felfelé. úgy kezdtem egyre jobban élvezni a dolgot. Ugyan a lábaim sajogtak, de éreztem, hogy jó lesz. Nagyon hamar megfogtam a nálam jobb úszókat, a versenyközponthoz felérve pedig már 1 perc volt az előnyöm.

Ami aztán itt fent fogadott, attól teljesen elképedtem. Addig is nagyon sok néző volt kint a felfelé vezető ösvények mentén, de a kerékpáros pálya látványosabb pontjain óriási tömeg fogadott. Egytől egyig magyar hangokat, mit hangokat, üvöltéseket hallottam. Még így visszaemlékezve is libabőrös leszek. A hangos szurkolást a pálya több pontján lehetett hallani, így tudtam következtetni, hogy mennyi az előnyöm a következő lányhoz képest. 4 kör után azonban a futásra kiindulva figyeltem, hogy mikor jön mögöttem a 2. helyezett, de csak nem hallottam. Utólag mondják Balázsék, hogy persze, mert ahogy felértem a 4. alkalommal is, mindenki elment onnan és sietett ki a futópályára szurkolni.

A 2-3. körben picit bele is feledkeztem a hangulatba. A meleg is megfogott picit, meg azért az élen haladni nem könnyű, nem tudhatjuk ki milyen tempóban közlekedik a pályán. Balázs aztán az utolsó kör elején rám szólt, hogy fejezzem be az üdülést és nyomjam meg. Így utólag bevallva bemondott egy teljesen fals időkülönbséget az üldözőimhez képest, amitől észhez tértem és még egy percet hozzátettem az addig kialakított 2 perces előnyömhöz képest. :-) Muszáj ilyenkor komolyan vennem, mert nem tudhatom mikor mond csak ösztönzőleg hülyeséget és mikor mondja a tényleges időkülönbséget. :-)

Természetesen a futásra is maradt az ijesztgetés, de ekkor már éreztem, hogy az megvan. Ha csak valami katasztrófa nem történik, nem találkozom medvével, nem esem el és töröm ki a bokám, megnyerem az Európa-bajnokságot. Két kör volt a futás, két brutális meredek emelkedővel tűzdelve. Két körös, fontos leírnom még egyszer, mert Balázs végig abban a tudatban volt, hogy három köröm lesz és emiatt lemaradt a befutómról! :-) )

Ezt a kis malőrt leszámítva fantasztikus volt és óriási köszönettel tartozom mindazoknak akik nem sajnáltak időt energiát vasárnap délután kijönni szurkolni. Őrült hangulatot teremtettek ami rengeteget segített verseny közben, inspirált, hogy nem megnyerni a versenyt még csak meg se forduljon a fejemben. Köszönöm!

Fotók : Bereczky Sándor, Bereczky Zsolt

Rövid videóm a versenyről :

You must be logged in to post a comment.