Posted by balazs On August - 25 - 2017 0 Comment


Ha választanom kellene egyet, akkor valószínű gyorsan rávágnám, hogy a németországi a kedvenc versenyem a European Tour sorozatban. Ez az a verseny ahová az XTERRA technikai felelősei is csak pihenni és szurkolni járnak. Egész egyszerűen semmi dolguk, minden flottul, mérnöki precizitással történik. Egy fantasztikus pálya, fantasztikus környezetben, elképesztő tömeg, nagyon hangos szurkolók és rengeteg versenyző. A hangulat garantált. Emiatt is világszerte népszerű az O-SEE Challenge. Idén az a különös helyzet állt elő, hogy 1-2 nap csúszással ugyan, de egy időben rendezték a futamot a kanadai ITU tereptriatlon világbajnoksággal. Az elit, a nagy nevek azonban egy két kivételtől eltekintve mégis ide, Zittau-ba utaztak.

A lengyelországi futam eredményhirdetése után gyorsan autóba pattantunk és még éjjel hazaszáguldoztunk. Szerencsére nem volt forgalom, így elég hamar letudtuk. Mivel egymást követő hétvégéken volt a lengyel és a német verseny, így sok versenytársam rögtön Németország felé vette az irányt és ott töltötte a versenyt megelőző hetet. Ennek a jelentőségét csak akkor éreztem igazán mikor mi is útra keltünk és nem kevés viszontagságok árán érkeztünk csak meg. Siettünk, mert még aznap szerettem volna pályát járni, azonban ezt a tervünket végül az időjárás is keresztül húzta. Mintha az őszbe mentünk volna. Zittauban szakadó eső és egészen hűvös fogadott minket. Másnap szerencsére sokat javult az időjárás így meg tudtunk nézni mindent. A kerékpáros pálya alsóbb, lankásabb részei eszméletlen sárosak voltak, járhatatlan állapotok uralkodtak. Ahogy azonban feljebb értünk és elértük a sziklásabb talajt, kezdett egyre jobb és jobb lenni. A sárgumin itt is sokat gondolkoztunk, végül verseny előtti délután úgy döntöttünk, hogy ezúttal inkább feltesszük. Szerelés közben aztán feltűnt, hogy a hátulra szánt gumin egy hatalmas repedés tátong… Még jó, hogy egész évben vittem magammal mindenhova, hátha kelleni fog, miközben használhatatlan volt. Nah mindegy, hátul hagytuk a simát előre pedig feltettük. Verseny előtti este, ahogy jósolták jókora vihar jött és hozott magával rengeteg esőt is. Már nem aggódtunk, mert úgy voltunk vele, hogy ennél sarasabb és folyósabb már nem lehet a pálya.

A rajt előtt bemerészkedtem a vízbe. Neoprén használata tiltott volt a víz hőfoka miatt, de a verseny délelőttjén igencsak hűvösnek éreztem a tavat. Erre persze rátett egy lapáttal az is, hogy a levegő sem volt melegebb 16-17 foknál. A rajtprocedúra itt mindig nagyon hosszúra nyúlik, így mire lezajlott minden és végre valahára beszólítottak a rajtvonalhoz már teljesen átfagytam. Mivel Lengyelországban nagyon jól sikerült az angol Diana Lee-vel az úszás, így most is az ő lábvizét igyekeztem elcsípni.

Ez most is egészen jó taktikának bizonyult, együtt léptünk partra a két körös úszás után. Sikerült is kettőnknek egy picit elszakadnunk. A depóban most is gyorsabb voltam, már elsőnek indultam ki bringázni! Ahogy vártuk, a pálya alsóbb, átvezető szakaszai szinte járhatatlanná váltak. Ezek a részek emiatt borzasztó hosszúnak tűntek, igazi kínszenvedés volt mire átvergődtünk rajtuk. Folyamatosan elkapart a hátsókerék, szinte helyben jártunk.

Úgy éreztem egyáltalán nem haladok, olyan nyögvenyelős volt az egész. Mikor felértünk a pálya legmagasabb pontjára egy nagyon hosszú tolós mászás után kicsit jobb lett. A sziklás talajon végre érzetre is haladósabb lettem. A sziklák csúsztak ugyan, de nem volt vészes. Az évek során rengetegszer kellett saras körülmények között versenyeznem így már lassan kezdek hozzá szokni, és nem riadok meg ha elkezd csúszni mászni alattam a bringa.

Balázsék ezen a sípályás részen vártak és szurkoltak. Itt ezen a ponton viszonylag kis területen kacsázik a pálya, így autóval néhány perc alatt többször is elcsípett. Mivel rohangált fel alá a pályán ezért időkülönbségeket nem tudott, így hasra ütött és bemondta, hogy 1’20 az előny… Hát ettől kicsit megijedtem, és próbáltam még jobban rákapcsolni. Mint utólag kiderült itt, féltávnál már közel 7 perc volt az előnyöm… Arra meg nyilván nem gondolt, hogy a facebook live közvetítésen megnézze mennyi is a különbség… :-)

Depóba visszaérve fantasztikus hangulat fogadott. Úszás után nem is tűnt fel mennyi ember van mindenütt. A szpíkerek üvöltöttek, óriási volt a hangulat. Gyors cipőcsere után már rohantam is ki futni. A rövid meredek emelkedők és lejtők miatt ezúttal a bütykösebb cipőmben próbálkoztam, hátha abban nem fogok esni kelni.
Nagy igyekezetemben azonban nem figyeltem a kijáratot. Az előző években pár méterrel korábban kellett elhagyni a depót, én meg reflexből futottam. Ezzel a kis malőrrel ráhoztam a frászt a nézőkre, nagyon szórakoztató volt hallani a tömeg egyöntetű felhördülését, majd miután visszataláltam a helyes irányba üvöltötték, leeeeeeeft-liiiiinksss!! :-)

De szerencsére kapcsoltam. Az volt a baj, hogy kicsit megvariálták itt a kifutást, én meg reflexből úgy indultam el, mint az előző években. Elhagyva a rajt-cél területet találkoztam a pályán Nico-val, akitől végre megtudtam, hogy is állok a versenyben. Mondta, hogy több mint 5 perc, így megnyugodtam. Tudtam, hogy itt már nem lesz gond. A futópálya igazán élvezetes, nem túl nehéz, de ritmustalan. Végig rövidebb, meredekebb emelkedők és lejtők váltották egymást a tó körül. Ráadásul most az eső miatt sokszor bokáig jártunk a sárban.

Viszonylag eseménytelenül telt a verseny utolsó száma számomra. Miután megtudtam, hogy mekkora előnyöm van, visszavettem picit. Próbáltam egy olyan egyenletes tempóra beállni, ami azért nem túl lassú, mert tudtam, hogy a mögöttem lévők nagyon jó futók. A cél előtt pár száz méterrel Balázs is várt és vigyorogva szólt be, hogy engedjem el magam és ünnepeljek már egy kicsit, most végre lehet! :-)

Az utolsó száz métert, a célegyenest végig is pacsiztam. Leírhatatlan érzés volt, és a mai napig alig tudom elhinni, sikerült megnyernem az XTERRA Germany futamot. A World Tour sorozat legnagyobb versenyét, ami az 5. Világkupa futam győzelmem az idén! Őrület! Ahogy tavaly is, idén is jöttek az emberek ezúttal az előző évi fotóimmal és autogrammért álltak előttem sorba. Persze hihetetlenül jó érzés, de azért még nagyon zavarba jövök ilyenkor. :-)

Jövő héten már Dániába utazom az XTERRA European Tour utolsó futamára. Sajnos a Mátra Maratont idén ki kell, hogy hagyjam, ugyanis a Budapestman-on állok rajthoz, az olimpiai távú Országos Bajnokságon, ezen a hétvégén. Furcsa érzés, 13 éve nem versenyeztem ezen a távon. Meglátjuk mi lesz…

Fotók : Carel du Plessis, Sportograf:

Videók a versenyről :

You must be logged in to post a comment.