Posted by balazs On November - 14 - 2017 0 Comment


Hát… Lassan már 2 hete vagyunk itthon. Ahogy mondani szokták a jóhoz nagyon könnyű hozzászokni, visszafelé pedig… nem olyan egyszerű. Fantasztikus 2,5 hetet töltöttünk Maui-n, ami mind fizikailag, mind lelkileg nagyon mély nyomot hagyott bennünk. Odafelé szerencsénk volt a csatlakozásokkal, 1-1,5 óránk volt átszállni, így Frankfurt-on és San Francisco-n keresztül jutottunk el végül Kahului-ra, Maui-ra, Hawaii második legnagyobb szigetére. A reptértől még egy órát buszoztunk a szálláshelyünkig, Napili-ig. Nah nem azért tartott egy óráig az út, mert olyan nagyon messze lett volna. Hawaii-ra érve általános érzés, illetve ma már szlogen fogad minket a reptéren, “ha Hawaii-ra érsz, lassíts le…” Ez a felfogás, vagy mindinkább életérzés mindenre kiterjed.

Nem siet senki sehova, nem kapkodnak, az emberek nem idegeskednek semmin. Mondanom sem kell elég ragadós ez a dolog, nekünk sem esett nehezünkre jó pár sebességi fokozatot visszakapcsolni. Érkezésünk után természetesen nem bírtunk magunkkal és rögtön a partra siettünk. Hiába a korom sötét, mégis felemelő érzés volt 6 év után egy már jól ismert partszakaszon belesétálni az óceánba.

Szerencsések voltunk, hiszen az apartmanunk rögtön a óceán mellett volt, így nem okozott gondot minden nap egy kicsit nyújtózni a puha homokos tengerparton. A víz hőfoka is több mint ideális. Balázs erre a legjobb bizonyíték, irtózik a hideg víztől, de itt egy-egy hosszabb edzés után habozás nélkül borult bele a 28 fokos vízbe. :-) A kellemes vízhőfok miatt hatalmas teknősök között lubickolhat az ember. Különösebben keresni sem kell őket, annyira megszokták már a kíváncsiskodó emberek jelenlétét, hogy vígan úszkálnak, csipegetnek a korallzátonyon miközben fura kinézetű emberek, maszkokban próbálják őket videózni, fotózni. :-)

Ottlétünk első hetében meglehetősen szeszélyes volt az időjárás. Tudni kell, hogy a sziget észak-nyugati része elég csapadékos, hiszen esőerdővel borított hatalmas hegylánc alkotja. De most mondhatni még szeszélyesebb volt. Még Hawaii-hoz mérten is hatalmas volt a szél és nem volt olyan edzésünk amikor ne áztunk volna el legalább egyszer. Persze, itt ezt máshogy kell elképzelni, mert az eső is inkább frissítő volt mint kellemetlen.

Eleinte az első edzések csak átmozgató jellegűek voltak, más nem is ment volna. Azért kellett jó pár nap mire a 12 órás időeltolódást és a hatalmas páratartalommal párosuló meleget megszokjuk. Főleg mikor elkezdtük a résztávos futást éreztem, hogy húúú, ez bizony még nagyon nem megy. Amiket egy héttel korábban még otthon szinte kacagva megfutottam, azokat most nem is sikerült. Egy hét után megérkezett a lakótársunk, egy versenytársam, az osztrák lány Carina. Szerencsére már nagyon régről ismerjük egymást így a hangulatra nem lehetett panaszunk. Nagyon jól éreztük magunkat.

A második hétre kezdtem érezni, hogy alakulnak a dolgok. Nagyon gyorsan teltek a napok, mire hirtelen észbe kaptunk, már a verseny hetében voltunk. Élesedtek a dolgok, jöttek a kötelező körök, amitől én egyre jobban elkezdtem izgulni. Sajnos az interjúk alkalmával még egyelőre úgy érzem leküzdhetetlen lámpalázzal küzdök.

Hivatalos voltam a sajtótájékoztatóra, ahova a 7 legnagyobb nevet hívták meg, köztük engem is… Már ettől kész voltam, oké, hogy jó szezont futottam idén, de akkor is. Egyben óriási büszkeséggel töltött el, másrészt pedig, nagyon nem bírom még én az ilyet. :-) Ahogy közeledett a nagy nap, úgy nőtt a felhajtás mindenfelé. Már az egész sziget XTERRA lázban égett, a közvilágítási lámpákat is a verseny plakátjai díszítették. Csak az időjárás próbált kibabrálni a versenyzőkkel. A verseny hetének első felében szinte megszakítás nélkül szakadt az eső a hegyen. Pont ott, ahol a kerékpáros pálya is haladt.

Hivatalosan a versenyt megelőző szerdán nyitották meg a kerékpáros pálya felsőbb szakaszait. Az alsóbb, első 5,5 km és az utolsó 9-10km bejárható volt már korábban is. Persze voltak akik nem törődtek a szabályokkal és fittyet hánytak a a versenyből való kizárás fenyegetésének is és körbementek már korábban is. Mi inkább nem kockáztattunk, emiatt borult minden a versenyre való formába hozásomon. Nekem is szerdára volt írva könnyed pályabejárás, de olyan kaotikus időjárás volt, hogy nem mentünk ki. Nagyon sok amatőr azonban nem törődött az esővel és végigvonszolták magukat a pályán. Mondanom sem kell, semmi értelme nem volt, a bringájukat is totálkárossá lett, plusz gyakorlatilag járhatatlanná tették az egész útvonalat. A szervezőknek ezek után nem volt más választása, csütörtök reggel lezárták a teljes felső szakaszt. Szerencsénkre a hét második felére kezdett jobb idő lenni. Amíg nem száradt és a szervezők nem látták úgy, hogy most már járható a pálya senkit nem engedtek fel.

Igyekeztünk alkalmazkodni, szegény edzőm, Ákos nem győzte nekem variálni az edzéseket. Próbáltuk kihozni a maximumot, de így egész egyszerűen nem lehet. Mivel 6 éve nem voltam itt, így nekem a pályabejárás kiemelten fontos volt. Míg zárva volt a pálya, bőszen csinálgattam a résztávos edzéseim aszfalton. Szerencsére 10-15km-ert délebbre menve, eltávolodva a hegyektől már kiderült az idő.

Közben átmentünk a start helyszínére, a DT Fleming Beach-re, kipróbáltam az új speedsuit úszóruhám és szoktattam magam a hatalmas hullámokhoz. Egészen más érzés óceánban úszni mint itt Európában a Földközi tengeren. A hullámok hatalmasak és elképesztő erejük van. Még a tapasztalt úszóknak is komoly kihívást jelent a ki és bejövetel. A befelé a hullámok kifelé taszítanak, kifele jövet pedig szív visszafelé. De olyan erővel, hogy az embernek minden erejére szüksége van, hogy kikászálódjon valahogy.

Péntekre végre minden a helyére került és mehettünk edzeni a kerékpáros pályára. 2011-ben mikor legutóbb itt voltam, egészen máshogy emlékeztem… Mindig is úgy éreztem, hogy franciaországi World Tour futam pályája a legnehezebb. Itt be kellett látnom, hogy tévedtem. Nyilván egy világbajnokságra egy világbajnoki színvonalú pályát kell tűzni. Ezt minden kétséget kizáróan teljesítették is. Elképesztően intenzív, a pálya első 6km-e és az utolsó 10km-e igazi hullámvasút. Végig egynyomos ösvény, hirtelen rövidebb-hosszabb nagyon meredek emelkedők, nagyon meredek kanyargós lejtőkkel. Egy percig nem lehetett pihenni, a kulacsért is nagyon meg kellett fontolni mikor tudunk lenyúlni. A középső szakasza pedig igazán gyilkos. Két nagyon hosszú meredek emelkedő, köztük pedig egy lassú, nagyon veszélyes, technikás lejtő. Majd a második hosszú mászás után, egy nagyon gyors, rázós hosszabb lejtő amit követett a második frissítőpont, majd még egy hosszabb meredek mászással vissza is értünk a csiki-csukis részhez. Nehéz, nagyon nehéz… A futópályát leírni lényegesen egyszerűbb. Teljesíteni annál nehezebb. 10,5km, gyakorlatilag az első 5km lépcsőzetesen, de végig mászás, majd hosszú lejtő, amit egy nagyon meredek, de rövidebb mászás követ. Az utolsó 3km már végig lejtő, majd az utolsó km-en kivezették a tengerpartra is…

Egy kötelező program mellett, szombaton még egy átmozgató futás és egy rövid úszás várt rám. “XTERRA University Clinic-Art of XTERRA” néven 3 versenyzőtársammal kiegészülve egy amolyan előadásra voltunk hivatalosak. Nagyon sok amatőr versenyző volt kíváncsi ránk, akik nagyon aktívak voltak és egy egészen kellemes kötetlen beszélgetés kerekedett ki az egészből. Főleg a taktikánkra, frissítéssel kapcsolatos dolgokra, verseny előtti rutinra és a bringáinkkal kapcsolatos technikai dolgokra voltak kíváncsiak. Jó volt! :-) Miután végeztünk siettünk vissza a szállásra elfeküdni végre. Ezek a legnehezebb pillanatok már. Mikor minden készen áll gyakorlatilag és csak várakozol. A partra is csak úgy módjával mentünk le, nehogy a nap kiszívjon, vagy esetleg megsüsse a fejem. Ilyenkor, verseny előtti napon jellemzően már nem lehet velem beszélni. Vagyis lehet, de nem érdemes… :-) Már minden gondolatom a verseny körül forog és csak izgulok, hogy minden úgy sikerüljön, ahogy szeretném. Főleg egy ilyen fontos verseny előtt. Sokat variáltunk még a gumikon is. Mivel menjek, a nagyobb bütykű Rocket Ron-t hagyjuk fent amivel sárban szoktam menni, vagy a már jól bevált Maxxis Ikon-t? Végül az előbbi mellett döntöttünk, mivel voltak a pályán nagyon sötét árnyékos részek is, amitől féltünk, hogy azért nagyon saras maradt. Emiatt az árnyékos részek miatt a szemüvegnél is abban maradtunk, hogy kettőt fogok használni a verseny alatt. Bringára vittem a sötétedős lencsést, futásra pedig az újat, sötét lencsével.

A verseny reggelén már viszonylag elmúlt az ideg. Ilyenkor már rutinból megy minden, próbáltam úgy hozzáállni a dolgokhoz, hogy ez épp ugyan olyan verseny mint az összes többi. Semmi különös. Szokásos rajt előtti rituálék, bemelegítés, majd a rajt előtt 10 perccel koffeines zselé. Az előírtakkal ellentétben a PRO mezőny együtt rajtolt. Örültünk volna, ha külön mehetünk pro lányok, pro férfiak, mert azért vannak köztünk olyan kiemelkedően jó úszók, akik simán elúsznak a férfiak lábvízén. Nah mindegy, el kellett fogadnunk, legalább az amatőrök rajtját külön vették.

Végre elrajtoltunk, az első hullámon még átjutottam, de a második úgy megfogott, hogy kis híján a szemüvegem is elhagytam. Ekkor picit bepánikoltam, de mikor körülnéztem láttam, hogy szinte az összes csaj így járt. Az úszásom azt kell, hogy mondjam katasztrófa volt. A túlélésre játszottam, egész egyszerűen nem éreztem rá a hullámokra. Kifelé se sikerült szörföznöm rajtuk, befelé meg aztán… Hiába buktam alá, valóságos kínszenvedés. A 8. helyen sikerült partot fognom. A  depóig nagyjából 3-400m-ert kellett felfutni. Ebben a mély süppedős fűben nagyon nem esett jól. Próbáltam igyekezni, de az úszás nagyon sokat kivett belőlem. A depóban a kesztyűvel szöszmötöltem egy kicsit emiatt egy helyet hátracsúszva a 9. helyen vágtam neki a bringának.

Az első néhány km még ilyenkor az észhez térésről szólnak. Megtalálom a pozícióm, felteszem a szemüveget, és megnyugszom. 6km után a 6. helyen voltam. Mikor a felső nagy körre és a hosszú mászásokhoz értünk már egész jól éreztem magam és további embereket gyűjtöttem be. Az ikonikus Razor Ridge-re már a 4. pozícióban érkeztem fel. A második hosszú mászáson pedig az előttem haladó német lányt is befogtam. De ekkor úgy éreztem fújnom kell egy kicsit, mert el fogok fogyni. Verseny előtt Balázzsal megbeszéltük, hogy egy kulaccsal fogok kimenni bringázni, de a második kulacstartót fent hagyjuk, hogy a frissítőkön feladott kulacsokat magammal tudjam vinni. Sajnos nagy igyekezetemben elkövettem azt a hibát, hogy mindkét frissítő után eldobtam a kulacsokat. Ittam belőlük annyit amennyit hirtelen bírtam, de utána rögtön el is dobtam. Így amit előzetesen megbeszéltünk, hogy az utolsó 10km-re, a csiki-csukis részre nagyon frissen, koncentráltan érkezzek, nem sikerült. Az utolsó szakaszon már nem volt mit innom, emiatt vészesen elkezdtem görcsölgetni.

Az abszolút 2. legjobb kerékpáros idővel a 4. helyen váltottam a futásra. Olyannyira sikerült feljönnünk, összedolgozva a német lánnyal, hogy a chilei-i versenyzővel kiegészülve 40mp-en belül 3-an voltunk még ekkor. A későbbi győztest, Flora Duffy-t nem is vettük számításba, elképesztő erőfölényben versenyez már jó pár éve, a triathlon szinte összes ágában. Balázs űzött, hajtott, próbáljak meg mindent, mert a második hely is elérhető, de én sajnos ahogy elkezdtem futni felfelé éreztem, hogy nem fogok tudni harcba szállni a jobb pozíciókért. Innentől kezdve a célom a 4. hely megtartása volt. Rettenetesen nehéz volt, és még a mai nap is felfoghatatlan számomra, de sikerült. Megtartottam a 4. helyet, ezzel pedig pódiumra állhattam a Világbajnokságon! :-)

Célba érve összerogytam, teljesen elkészültem az erőmmel. Jó pár perc eltelt mire alkalmassá váltam arra, hogy interjút adjak, de sikerült összeszednem magam. Nagyon boldog voltam. Így utólag visszagondolva persze nagyon sok mindent másképp csinálnék, főleg a frissítést, de mérhetetlenül elégedett vagyok, hogy kijutottam és sikerült megmutatnom magam. Jövőre még jobb leszek! :-)

Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek akik hittek bennem és lehetővé tették számomra, hogy a Világbajnokságon is bizonyítsak! Úgy érzem sikerült! :-) Köszönöm!

Saját videóm a versenyről :

A verseny hivatalos összefoglalója :

2017 XTERRA World Championship Highlights from XTERRA TV on Vimeo.

És aki esetleg visszanézné az élő közvetítést :

You must be logged in to post a comment.