Posted by balazs On June - 12 - 2018 0 Comment

Szép napos időben érkeztünk Attilával. Teljesen gyanútlanul vetettük bele magunkat a rendezvény forgatagába.

A héten leesett csapadék nem igazán zavart, tudtam, hogy ez a pálya elbírja.

Király Ákos barátomat meg is nyugtattam, hogy nem lesz itt sár, a Bükk nem olyan talajú… Lényegében az állításom megállta a helyét, mert ragadós sár valóban nem szokott itt lenni, de extrém időjárás az igen.

A rajtot jól elkaptam, a felvezető autó mögött kiváló tempóban robogtunk az első emelkedő felé.

Majdnem a tetőig az élboly mögött haladtunk Ilias-szal, Bár éreztem hogy ez a sebesség nem túl taktikus kezdet.

Főleg akkor nem, ha a verseny során extra energiákat kell majd mozgósítanom. Amire bizony szüksègem is volt a nap folyamán, amit akkor mèg nem sejtettem. Pár perc múlva el is kezdett esni az eső, nem sokra rá meg úgy szakadt, mintha dèzsából öntöttèk volna. Az Ördögoldalhoz èrve hihetetlen mennydörgés ès villámlás kezdődött. Volt olyan fa, ami akkor hasadt kettè, amikor mellè èrtünk! Itt már úgy èreztem, mintha egy katasztrófafilm szereplője lennèk.

Komoly mennyiségű jèg is esett, ami szètfagyasztotta a fejtetőmet, az ujjaim úgy lefagytak hogy nem èreztem a markolatot. Mire elèrtük a bánkúti sípályát az erdei utak átalakultak vad, hegyi patakokká. Itt Tibi barátom úgy döntött, fèlre áll a frissítő sátorhoz, ami ekkor már menedèkhelykènt funkcionált.

Azonnal ordítottam neki, hogy szó sem lehet róla, nem állok meg. Ezt olyannyira komolyan vette, hogy úgy megindult az ex aszfaltúton lefelè, hogy szinte akkor láttam utoljára… Remegve tekertem a 7 fokos hidegben bőrig ázva, csak arra koncentráltam nehogy defektet kapjak, vagy ne adj’ Isten, elessek. Belegondolni is szörnyű, milyen lett volna az erdő  közepén szètfagyva defektet javítani! Nyomtam ahogy tudtam, ilyenkor ezt kell csinálni, ez a legjobb taktika! Szerencsére utólèrt egy fiatal spori, akinek pont olyan Meridája volt, mint nekem. Kiváló tempót ment, tettem is rá a kereket, ameddig csak tudtam. Az utolsó lefelében megpillantottam Tibit, aki èppen küzdött az elemekkel. Kèrdezte tőlem, hogy te vagy az Andriskám? Mondtam neki persze, ki más lehetne. Ekkor ismèt úgy megindult, hogy esèlyem sem volt követni őt.

Igyekeztem a cèlig, mentem, ahogy tudtam, fèlig megvakulva a sártól de már nem èrtem utól. Ötödikkènt haladtam át a cèlvonalon, ami nem túl jó helyezès.Viszont ha figyelembe veszem az extrém körülményeket, ès azt a tènyt, kik előztek meg, akkor nincs mièrt szègyenkeznem. Az biztos, hogy nem adom fel az idei terveimet, kèszülök legjobb tudásom ès lehetőségeim szerint, ès bízom benne, hogy lesz mèg idèn èrmes helyezèsem!!!

Üdv: András!

You must be logged in to post a comment.