Posted by balazs On August - 8 - 2018 0 Comment
Ó csak egyszer sikerülne végig tekerni anélkül, hogy talajmintát vennék!
Tavaly jó időt futottam, megszereztem az első 4. helyezésemet, aminek akkor nagyon örültem. Most is 4. lettem, de most cseppet sem örültem! A csapat nagy részével már előző nap felutaztunk Felsőtárkányra, hogy másnap ne kelljen hajnalban kelnünk. Vasárnap reggel mégis kapkodósra kellett vennünk a figurát, a csapatsátornál egy gyors hello, beöltözés, gélek, izók, és mindenki ment a maga dolgára (bemelegíteni). A beszólítás kezdeténél a rét túloldalán sprintelgettem, úgyhogy a parkolón, mint egy őrült, rongyoltam át, hogy beérjek a beszólításomra.
Gyors üdvözlet a lányoknak, Noémivel váltottunk egy-két szót, Karácsony Ildivel a megszokott összenézés, hajrázás, rajt. Nagyon kínosan ügyeltem, hogy Karácsony Ildiről ne szakadjak le, aznap rajta múlott a korábbiaktól eltérő gyors rajtom. Máskor csak a verseny háromnegyedénél érem be őt, most igyekeztem nem szem elől veszíteni. Úgy gondoltam, amíg tudok vele menni, elméletileg jó időt megyek. Ez be is jött,bár sokkal jobban kifingattam magam, időnként sikerült pihengetnem kicsit, aztán, mikor kipihentem magam, visszamásztam rá. Valahol a negyedénél Ildi előtt beállt egy mászós sor és leszállni kényszerültünk a bringáról, a tolás után pedig valahogy elhagytam őt. Kicsit pánikba is estem, hogy most mi van, kihez viszonyítsam magam. Beért pár srác, akikkel más maratonokon együtt nyomulunk, rájuk mentem.Itatóknál hosszabb időt töltöttek, mint én, ezért tovább álltam. Mráz Kata beelőzött, ráadásul velem ellentétben ő lefelé is csapatta. Sikerült erőt vennem magamon és egy lejtőn leszakítani.
Nem sokra rá Petrovits-Juhász Timi ért be, mesélte, hogy technikai problémák miatt nem tudott időben rajtolni. Durva, hogy ennek ellenére beért. :/ Ezek szerint mégsem mentem jól! Jó ideig együtt mentünk, Felsőtárkányban Nagy Kata frissített minket, örültem, hogy végre nem kell kiállnom kulacsot tölteni. Ezúton is hálásan köszönöm/köszönjük neki! Nem is tudom hol, de Timi valahogy mégis eltűnt mellőlem (vagy ott volt mögöttem). Kb. 20 km lehetett hátra a célig, amikor valami csoda folytán beértem Király Katalint! Nem hittem a szememnek. Hú, mondom, ezt a lányt max. a rajnál látom 3 másodpercig! :D Kérdeztem, hogy ugye őő, tehát a master2-es lány, aki folyton dobogós, mondja jaja.. aztán dumálgattunk pár szót, nagyon kedves volt. Felfelé tudtam vele menni, lejtőn viszont úgy csapatta, hogy én már majréztam, tavalyi Bükk odavágódás óta kétszer átgondolom, menőzök-e a murván, főleg az új Big.Nine-al, ami még szinte makulátlan állapotú. Verettünk lefelé, amikor két srác kiabál, hogy állj, állj! és mutatnak, hogy forduljunk vissza. Darazsak! Katalin ment tovább, hú, mondom, de menő csaj, akkor megyek én is,közben olyan látvány fogadott, mint egy horror filmben, mikor a bringás lányt üldözőbe veszik a gyilkos lódarazsak! Iszonyat hangzavar, semmit sem lehetett látni a darazsaktól és borzalmas érzés volt, ahogy ránk szállt. A fenekemen éreztem, hogy úgy mar, mintha egy kést vágtak volna belém. Fel is kiáltottam. Kata mondta álljunk meg, öntsük le, felajánlotta, hogy megvár. Mondtam, nem,megyünk tovább, ez csak darázscsípés, közben az izós kulaccsal locsolgattam a fenekem. Üvöltöttem. Kovács Tamás és Ariel félreálltak, tépték le magukról a mezt. Tényleg egy rémálomba illő jelenet volt. Mocskosul fájt is! De iszonyat inspiráló egy ilyen montis csaj után nyomni, mint Kati, és motivált,hogy esetleg ismét dobogóra állhatok, ráadásul Láng Lindával, akire szintén felnézek! Nem sokra rájöttek a gondok. Elkezdtem erőtlenné válni, rossz lett a közérzetem, az ájulás kerülgetett, szó szerint pillanatokra elszürkült a pálya. Király Katalin egyre távolabb került előlem. Kb. egy óra volt hátra, ha a tavalyi időt veszem alapul, gondoltam egy kis koffein átlendít a nyomorult helyzetemen.
Nem segített. Rosszul voltam, émelyegtem, hányingerem volt , de nem szálltam le. Aztán snitt! Még egy jelenet megvan, amikor Putzer Alex megelőz és veret lefelé, még meg is fordult a fejemben, hogy mitkeres előttem, amikor elméletileg nem is indult, mert Timinek adta a pedálját, hogy ő tudjon indulni.Aztán megint snitt és legközelebb csak sokkal később tértem észhez.A következő halvány kép, amikor célba érek, nem hallok semmit, csak le akarok szállni a bringáról, dea lábamban nincs erő és csuklik össze. Aztán megint snitt. Következő, hogy a mentőautóban legyezget Putzer Alex. Aztán a következő, hogy a kórházban vad idegen arcok sürögnek-forognak körülöttem és tologatnak ide-oda, Petrovits-Juhász Timi mellettem és beszél hozzám.Visszaugorva a versenyre, a lódarázs nem játék, és mint kiderült mégis allergiás vagyok rá, pedig azt gondoltam, ez egy baromság. A darázscsípés lehetett talán az egyik ok, ami miatt elveszítettem az uralmam a testem felett, aztán pedig egy irgalmatlan fejre esés, amiből állítólag percekig nem álltam fel. Putzer Alex mászott vissza segíteni. Nem tudom, ott mi történt pontosan, de az elmondások alapján idővel visszaültem a bringára, kérdeztem mindenféle hülyeséget és csapattam tovább még 8km-t a célig. Ebből semmilyen emlék sincs meg. De talán jobb is, mert így is a szívem szakad meg,hogy a 3. helyről ájultam ki. Annyira megküzdöttem érte! Az első pillanattól az utolsóig nagyon hajtottam, nem üdültem egy percet sem! Rettenetesen csalódott vagyok, hogy nem lett meg! Az időm asszem jobb lett picivel, mint tavaly, de a helyezés nem.
Mindemellett viszont nagyon szerencsés is vagyok, mert szerintem nekem van a legösszetartóbb csapatom az országban, és nekem vannak a legjobb barátaim, akik egy percre sem hagytak magamra. Putzer Alex aznap két emberen segített, Timin, hogy el tudjon indulni egyáltalán és, hogy aznap dobogós is legyen, pedig leghátulról rajtolt. Engem meg valahogyan leimádkozott a hegyről, bár csak ő tudja mi történhetett ott. Mellkasröntgen és koponya CT után pár órával haza is engedtek, minden negatív lett, egy agyrázkódással,púppal a fejemen és néhány húzódással megúsztam a zakót. Az elmúlt két nap során bebizonyosodott, mennyi jó ember elfér a pályán, rengeteg tök idegen bringás keresett meg, hogy rendben vagyok-e, mert látták, hogy mozdulatlanul fekszem a földön. A csapatom tagjai egyesével hívtak fel, s míg a kórházban voltam, Timivel tartották a kapcsolatot, hogy hogyan áll a helyzet.Kimondhatatlanul hálás vagyok Alexnek, hogy mellettem maradt a pályán, Petrovits-Juhász Timinek,hogy a mentővel bejött velem az egri kórházba, s még a dobogóra sem állt fel (pedig ő ezt most nagyon megérdemelte volna), Pedrónak, hogy hulla fáradtan tartotta magát, mert nem tudtak visszaindulni időben Pest felé. Ezen kívül mindenkinek, aki segített összeszedni a holmijaimat, a bringámat,Hajtány Mikinek, Szilvinek és Karakai Familynek, hogy bejöttek a kórházba, az Egri Markhot Ferenc Kórház dolgozóinak: Dr. Bódi Tímeának kiemelten, hogy pillanatokon belül elláttak, teljes odafigyeléssel próbáltak talpra állítani, és köszi, hogy nem tartottak bent 48 órát!!  Köszönöm a Páromnak, Lacának, hogy higgadtan kezelte a helyzetet és másnap rehabilitált egy jó kajakozással!Bibikének a háttérmunkát, amit mindig kapunk, Mikusznak pedig hogy mindig bízik bennem.Jó verseny volt! Kár, hogy a végére nem emlékszem! :D

Fotók: Juhász Zsolt és Molnár Tibor.
Üdvözlettel:Nóra

You must be logged in to post a comment.